16. kötet

 Hvang és Ulphaszo is megérkezik, Bangdzsa is felébred a kómából, és mindenki nagyon örül, hogy Munszu nincs már többé a mandragóra hatása alatt. Ezek után összeül a „tanács”, hogy megbeszéljék a harc stratégiáját. Ott van mindenki. Vonszul, Mito, Tae Ju, Hvang, Pyongang...szóval a vezetők. Munszu nem kertel sokat, és kimondja kerek perec, hogy semmi esélyük Adzsite ellen. A Kaidaten elleni csatánál sokkal nagyobb haderővel kell szembenézniük, arról nem is beszélve, hogy maga Adzsite is erősödött, nem utolsó sorban olvas az emberek gondolataiban. Egyszóval a csata megnyerése lehetetlen, de mindent bele kell adni.

 

 Még több szövetséges érkezik. A fiatal helytartó, akinek a birodalmát a Jodzsin klán ostromolta, valamint nyugatról Windsor királynő serege, élén Von Lucid gróffal. Maga Marlene is úton van, mivel azóta nem tudott találkozni Munszuval, mióta az befejezte a tanítását. Útja közben belebotlik Mudzsangba is, aki szintén a harc helyszíne felé tart, megkeresni az elszökött tanítványait (akik közül csak Tae Ju maradt életben).

 Hirtelen egy hatalmas robbanás lebontja a kogurjo-i palota egy szárnyát. Egy hatalmas szörny támad rá Munszu seregére. A varázslat nem hat rá. Aztán kiderül, hogy nem is szörnyeteg, hanem egy emberi lény. Munszu ekkor rájön, hogy mi is az valójában. Vonszul, akit Adzsite már annyiszor élesztett fel újra, hogy a teste a felismerhetetlenségig eltorzult. Munszu iszonyatosan dühös és szomorú, de megígérte egykori barátjának, hogyha újra szembeszáll Adzsitével, nem fogja hagyni, hogy élőhalottként szenvedjen tovább. Egyetlen ágyúlövéssel felrobbantatja a Vonszul alatt álló lőszerraktárat, aki ezek után végre békében nyugodhat.

 

 Vonszul halála után már mindenkiben tudatosult, hogy az életével játszik. A mosoly lehervadt az arcokról. Munszu és Adzsite második harca kezdetét vette...

 

 Munszu stratégiája z, hogy nincs stratégiája. Két dobókockával dönti el, hogy melyik századot küldi harcolni, vagy éppen melyiket vonja vissza. Hogy miért? Azért, hogy Adzsite se tudja megjósolni, hogy mi a következő lépés. De ezt a játékot nem játszhatják sokáig, mert elfogynak a lépések. Már majdnem feladják, amikor a Nap előbújik a Hold mögül, és elvakítja a démonokat. Ezt kihasználva mindenki támadásba lendül, Mito-sama és a Helytartó (a Jodzsin klán-féle) Louval harcolnak meg. Az öreg nem ér rá szórakozni, mert kevés az idő. Amikor erre a Helytartó rákérdez, elmeséli mit jelent most az idő Munszunak: Ha úgy vesszük, az élet egy gyertyához hasonlítható. Sokáig ég, de egy idő után mindenképpen elfogy. Ám mielőtt végleg kihunyna, az utolsó fellobbanás sokkal ragyogóbb az eddigieknél. Munszu felgyógyulása a betegségéből nem csoda. A mandragóra sem az. Az ő „gyertyája” elérkezett a végéhez, és még ragyog ugyan egy rövid ideig, de hamarosan végleg kialszik.

 

 Mito-samanak és a Helytartónak sikerül legyőznie Lout. E közben Hwang, Ulphaszo és Szu szembekerül Mjovollal, és az 500 éve halott két harcossal Dzsusinból. Egy kicsivel arrébb Hwang szandoja Kaidaten ellen harcol. Egy kis segítséggel le is tudja győzni. Szerencsétlen Kaidaten úgy hal meg, ahogy először: levágják a fejét.

 Megint máshol Munszu és Bangdzsa elindul a vár belseje felé. Először Szandoval kell szembenézniük, utána pedig maga Adzsite következik...